Érdekli a pécsi munkalehetőség?

Baranya megyéről általánosságban el lehet mondani, hogy nem a munkahelykeresők egyik fellegvára, hiszen nagyon nehéz állást találni. A nehézipar megszűnése óta, az egész régió az ország perifériájára került, jóval elmaradva a Dunántúl általános fejlettségétől. A megfelelő pécsi munka megtalálása nem egyszerű. A városban, annak ellenére, hogy a Dunántúl legnagyobb települése, nincs jóformán semmilyen ipari létesítmény, ami nagy létszámban fogad munkavállalókat. Pécs fénykora addig tartott, amíg a Mecsekben működtek a bányák és erre épülve működött a nehézipar. Amióta nem folyik kitermelés a Mecsekben, azóta a város ipara is leépülőben van.

Egészen 2010-ig autópálya sem vezetett a településre, ami általánosságban mondva egy igen nagy hátrány volt a településnek a befektetők szemében, így nem is telepítettek nagyobb egységeket a városba. A pécsi munka inkább a szolgáltatás terén érhető el. Különféle irodai munkák állnak a legnagyobb számban rendelkezésre. A művészeti élet terén van sok lehetőség, hiszen ebben az esetben egy folyton pezsgő városról beszélhetünk. Pécs hangulatos város és nagyon szépen fel van újítva a belvárosa, azonban munka szempontjából, főleg a pályakezdőknek, egyáltalán nem ideális hely. Éppen ezért nagy az elvándorlás is a városból. A pécsi munka után nézelődőknek érdemes az internetet használni, hiszen a legkönnyebben úgy lehet értesülni a legújabb lehetőségek kapcsán. Nézze meg a pécsi munka teljes kínálatát a munkaügyi központokban is, ahol gyakran helyeznek el hirdetést a cégek!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás