A fogsor alábélelés ára többször is megfizetésre kerülhet

Kategória: Szolgáltatás Comments: No comments

Manapság már nagyon pontosan illeszkedő protéziseket tudnak készíteni, amelyekkel gond nélkül lehet beszélni, enni és nevetni is, mert garantáltan nem fognak elmozdulni. Ugyanakkor idővel ezek kopnak, valamint az íny sorvad, az állkapocs csontozata pedig változik, ezért a kezdetben tökéletesen passzoló fogpótlás lötyögni, mozogni kezd, ami miatt a rágás és beszéd is nehézkessé válik.

Ilyenkor mihamarabb a fogsor alábélelés ára után kell érdeklődni, ugyanis ezzel az eljárással lehet újra stabillá tenni a protézist. Ilyenkor a fogsor magasságán, domborulatain, a fogakon nem változtatnak, csupán azt a részét pótolják ki, amelyik az ínyen fekszik. Ehhez újra mintát kell venni, mint amikor a pótlás készült és néhány napra ott kell hagyni, hogy megfelelően át tudják alakítani.

A fogsor alábélelés ára közel sem olyan magas, mint egy új elkészítésének a díja, így néhány alkalommal érdemes élni ezzel a lehetőséggel. Azonban vannak esetek, amikor már a fogsor alábélelés ára hiába kerül kifizetésre és hiába próbálkoznak ezzel a megoldással, mert a csontozat annyira deformálódik, hogy egészen másik műfogsorra lesz szükség. Ebben az esetben, természetesen az esztétikus és szép fogsor készítés a célja, hiszen az új példányt is majd évekig kell hordani.

Ahhoz, hogy el lehessen mondani, szép fogsor készítés történt, sok mindennek kell teljesülnie. Először is minőségi anyagokból, nívós munka kell létrejöjjön. Továbbá a fogak méretének, színének illenie kell a pácienshez. Ha vannak még saját fogai, akkor azoknak a jellemzőit is figyelembe kell venni, különben csak azt, hogy a szájához képest ne legyenek túl nagyok a műfogak és a természetesség határain belül maradjanak.

Ezt egy rutinos fogorvos pontosan tudja és felméri, hogy kihez mi illik. Persze a döntésbe a pácienst is bevonja, aki elmondhatja, ha szerinte a választott színnel és formával nem elégedett. Ugyanakkor, együttes erővel a szép fogsor készítés nem lehetetlen, hiszen nagyon modern eszközök és anyagok állnak rendelkezésre, amivel igazán nívós végeredmény érhető el.

Print Friendly, PDF & Email