Skandináv Istenekkel harcolhatsz a God of War legújabb részében!

Aki látta már a Gyűrűk Ura című fantasy regény alapján készült filmet, annak egyáltalán nem ismeretlenek a skandináv és kelta mitológia gigászi szörnyei. Hamarosan meg is lehet küzdeni velük a God of War nevű játékban, hiszen beigazolódtak a pletykák miszerint márciusba jelenik meg a 4. rész, azonban már elindult az előrendelés, hogy minél hamarabb juthass hozzá.

A játékot rendkívül izgalmassá teszi az új helyszín és az eddigiektől eltérő szereplők felsorakoztatása. A God of War eddigi részeiben Kratosnak, a főhősnek a görög mitológia keretében kellet megküzdenie az olimposzi istenekkel, ami nyilván nem lehetett kis feladat, hiszen akad közöttük meglehetősen harcias is. Ennek ellenére főhősünknek mindeddig sikerült legyőznie az eléje gördülő akadályokat.

A fejlesztők most áthelyezték őt egy teljesen új környezetbe, új ellenfelek közé, ami hatalmas kalandnak bizonyul, hiszen a skandináv mitológia is tele van furcsa alakokkal, akik nemcsak rettenetes erejükről és különleges képességeikről híresen, hanem furfangosságukról is. Így Kratosnak alaposan fel van adva a lecke, annál is inkább, mert van még egy eddig szokatlan feladata, amit a játék során teljesítenie kell.

A fiából, Atreusból harcost kell faragnia. Kétségtelen, hogy ez megnehezíti a főhős dolgát, hiszen ezúttal nemcsak magára, hanem fiára is kell figyelnie, mert bár kétség nem fér hozzá, hogy a fiú apja harci kedvét örökölte, azonban ez még távolról sem elég, ahhoz, hogy egy ilyen környezetben életben is maradjon. Kratosnak ezért hatványozódtak a feladatai, hiszen tanítania és irányítania kell zöldfülű fiát, akinek az egyetlen vágya, hogy kivívja apja elismerését.

Látható, hogy a történet rendkívül izgalmasnak ígérkezik, amihez megvan a megfelelő dizájn és technikai támogatás is, hiszen a játékhoz elsőosztályú grafika is társul. Ugyanakkor a kimondottan PlayStation konzolra megjelenő God of War legújabb változata, a hírek szerint magyar felirattal jelenik majd meg. A PlayStation konzoltulajdonosoknak nem szabad kihagyni ezt a játékot, aminek már az előző változatai is kivívták a gamerek elismerését.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás